Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Végre a meleg szobában (1979. nov. 29.)

1979.11.29

Végre meleg a lakás! Mindenki vidámabb és csevegőbb. Hallom amint mamusék a falubéli ismerősökről beszélgetnek, de nem figyelek rá, úgyse tudom, kikről van szó, inkább olvasok vagy írok. Csenge behúzódott egy zugba, ott legózik vagy barbizik. Rengeteg barbija van, s hozzá pici bútorok, és természetesen ruhák. A babázása egész más, mint ahogy mi játszottunk az ócska gumibabával. Irénnel mindig anyák voltunk, akiknek rettentő sok a dolga. Néha Zsoltot befogtuk apának, mert köröttünk sertepertélt, de elküldtük "dolgozni", csak azért, hogy nyugodtan játsszunk. Zsolt mindig hamar végzett a munkahelyén, aminek nem örültünk. Egyszer, játék közben, megjelent Irén az ajtóban.
- Ti még babáztok? - kérdezte és elkezdett labdázni a gumibabámmal. Nagyon zokon vettem, és aznap nem szóltam hozzá.
Csenge szerepelteti a babáit. Mindkét kezében tart egy-egy barbit, akik beszélnek egymáshoz. Csenge elváltoztatja a hangját, attól függően, melyiket beszélteti. Megfigyeltem, olyasmit mond, ami itthon is elhangzik, s néha el is püfölik egymást a babák.
A kis Szabi édes, nagyon okosodik. Pár napja tapsol és most mindenki azt kéri tőle, hogy csapja össze a tenyerét. Néha megteszi, néha nem, ilyenkor szerintem arra gondol, milyen ostobák a felnőttek.
Papus betegállományát titok lengi körül. Mamus megkérdezte tőle, hova kapott injekciót. Papus felugrott, a levegőbe csapott, dühös lett. Vajon mamus ellenőrizni akarja őt? Azt hiszi, hülyék az orvosok, szimulálhatna előttük? Szerintem papus igazat mond, ha kimond valamit, most nagyon nyúzott szegény. Az már más kérdés, hogy mindent elárul-e nekünk.
János hol itt van, hol elmegy, amire Csenge felfigyelt, és megkérdezte tőle.
- Apa, miért mész el minden este?
Mire János:
- Kérdezd meg anyát!
Csenge nem kérdez. Inkább barbizik, legózik vagy velem játszik, végre a melegben.

1979. nov. 29.

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.