Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Korábban viláosodik (1982. jan. 25.)

1982.01.25

Végre korábban világosodik reggel. Naptárban nézem, mikor kezd derengeni az ég, és örülök, ha a következő héten ugyanennek a napnak reggelére gondolok, mert tudom, hogy átlag 7 perccel előbb pirkad. Lesem az ablakot, ami még sötét, ha mamus buszra siet. Gyűlölök a sötétben, a hideg szobában várakozni. Hiányzik a kályha, amihez tavaly odafészkeltem magam, hiányzik az arcomon erősödő melegség.
Egy éjjeli lámpa áll az asztalomon, annak izzójától remélek egy kis hőt. Az égőhöz teszem hideg kezeimet és várom, hogy lassan, nagyon lassan átmelegedjenek. Arcom belesimul a szoba nyirkos, hűvös levegőjébe.
Alig hiszek a nyárban.
Minden fázik. Az üres á-négyesek az asztalon, a tollaim, sőt Ciprus is, amelynek sorai közül a kellemes napsütést olvasom ki.
A didergés miatt csökkent az az idő, amit a fordításra szánhatok. Mamus indulás előtt rárak a kazánra, de semmit sem ér. Akkor lesz meleg, ha papus fölkel és megpakolj. Fülelek. Hallom a csöveken amint serénykedik a szuterénben, kopog, zörög, aztán hirtelen megszűnnek a zajok. Ilyenkor tudom, hogy papus lelépett. Vagy nagyihoz ment, vagy a kocsmába. Inkább nagyihoz, feltételezem, mert amikor az ablaknál lesek ki a nagy világba, nagyi házának irányából látom közeledni. Nem egyszer előfordul, hogy mire hazatámolyog, a kazán dübörög. Félelmetes hallani. Attól félek, hogy felrobban. Nem vitás, meleg is van a házban, de a félelemtől szerintem a 15 fokban is izzadnék.
Reggel a didergés miatt, délelőtt a remegés miatt nem tudok a munkámmal törődni. Kinyitom az ablakot, szerencsére, ha nehezebben is, de odaférek hozzá. Kiteszem a párkányra a madaraknak a napi adagom, és nem bánom, ha nyitva marad, áradjon csak rám a tiszta levegő. Fantasztikus érzés a kitárt ablaknál merengeni. Van benne mélabú, kicsit fájdalmasan, de elsöpri a szabadság illúziója.
Hideg van. Minden reggel átkozottul hideg. Mégis eljön a pillanat, amikor papus jelenését várva odakígyózom immár a radiátorhoz, és kipakolom a szalonnákat. Ennek tudománya van. Szét kell szórni a párkányon, hadd jusson minden madárnak. A terítés a kiesés veszélye mellett megoldható.
A madarak kajálnak engem csillapít a vad hideg. Csillapítania is kell, mert a kazánból a csöveken át a dörömbölés ijesztő. Papus, mintha tudná, mikor szakad a húr, a kattogás, csattogás alatt tűnik fel az udvaron és iszkirizik a tett színhelyére.
Megcsinálta ezt már akkor is, amikor mamus otthon volt Nem kapott érte köszönetet. Dühösen kérdezte papustól, talán fel akarja robbantani a házat? Miért engedi, hogy a keringő víz 90 fokra felforrósodjon? Hatott a szó. A 90 fokra utaló hangokat immár csak akkor hallom, amikor mamus takarítózik valahol a városban gazdagabb családoknál. Szólni nem szoktam, bökjem ki, mennyire be vagyok rezelve? Megtanultam hallgatni, mesterszinten művelem a sajátságos tudományt. Jó tantárgy a "semmihez nincs közöd", bár jelesre nem tudom, mert előfordul, hogy megszólalok. Mindig tökéletesen megbánom.
Papus visszaszállingózása után megeszi a neki kikészített kaját, aztán jöhet a szieszta. Julcsi is megjelenik, még mindig nem napközis. Matekból bukásra áll. Vagy én tanítom rosszul, vagy ő nem fogja fel az alapokat sem. Julcsit mégis szeretem. Ritkán ejtem ki ezt a szót, de nála ki kell mondanom. Senki nem törődik vele.
Rémálomba illő, amikor a suliban a gyerekeken járványszerűen fut végig a tetvesség. Ki a felelős ezért? Természetesen ő. Harcok árán rászoktattam a hetenként egyszeri tetvetlenítésre. A fordításért kapott pénzen tetűírtókat vetetek vele, és amikor papus horkolása betölti a házat, bekenem a haját. Lavórban hoz vizet a szobámba, itt mossuk meg a haját. Nem könnyű mindezt titokban végezni, de nem akarom, hogy bántsák és mindig ő legyen a tetűháború okozója.
Aztán, amikor már papus se trombitál, belemászunk a matek könyvbe.
Drága Ciprusom hűségesen vár rám, ha csak rágondolok, máris érzem a hülye bedobbanásokat. Ez a gyakorlati kommunikációnk. A szöveg és énköztem a dobbanások építenek hidat. Denktash velem van, amint előveszem a papírokat, mintha kiugrana a sorok közül. Látogat kitartóan. Nagyi viszont már nem, Az élők nem kerülgetnek, csak az írott nevek és a holtakról néhány emlék. Dorottya se jön. Egyedül Julcsi szükségből vagy megszokásból. Mindegy.
Tengődöm és kérdem: mi az élet értelme, ha már lángot lobogtató kályha sincs. Ez jó. A kályha az értelmes élet csírája, mert egyedül tőle kap az ember egy kis meleget.

1982. jan. 25.

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.