Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy szomorú levél (1987. jún. 27.)

1987.06.27

Rengeteg megválaszolatlan levél van előttem. Minden este külön teszek néhányat, amiket másnap reggel magammal viszek a teraszra. A korlát mellett jó zugom alakult ki az évek során. Egész nap itt ücsörgök, előttem egy kb. 10 cm széles faléc, ez az asztalom. Nagyon korhadt már, de úgy szeretem, mintha értékes biedermeier bútordarab volna. Ezen eszem, írok, gyöngyökből figurákat fűzök, játszom a bűvös kockával, immár évek óta, aminek az az eredménye, hogy álmomban is ki tudom rakni. Erre szállt rá a szarkám is egy tavaszon, amikor a hajamba gabalyodott bogár miatt egy tincset le kellett vágnom. A szarkám a lombok közül röppent oda, és bekapta a bogarat hajastól, mindenestől, megszabadítva attól az ocsmányságtól.
Mellettem hokedli áll, arra rakom motyóimat, oda teszi mamus a kajámat egész napra, amikor takarítani megy a gazdag családokhoz.
A léc még valamire jó. Ha Dorottya vagy Gabriella meglátogat, bár ez idén alig fordult elő, akkor a lécet a korlát derékszögébe tesszük és arra ülnek. Olyan közel kerülünk így egymáshoz, hogy susmorogva beszélgetünk és vigyorgunk akármilyen poénon.
Most íróasztalnak használom. Van olyan levelem, amit még ki se bontottam. A levelek kapcsolnak össze a nagyvilággal. Vagy mondhatom, a régivel, mert azt, amit most élek, nem szeretem.
Bár nyár tombol és a gyerekek velünk vannak az iskolazárás óta mindenki örömére, jut időm megválaszolni a majdnem elfelejtett leveleket.
Kezembe akadt Réka borzalmas írása. Csak azért másolom be, mert nagyon megrendített, és mindig eszemben akarom tartani, hogy nemcsak az én életemet nehezítik a megpróbáltatások. Csuda tudja, miért, így könnyebb a magamét is elviselni.
Örülnöm kell a nyárnak. Rengeteg jó és szép van benne. Szeretem a kora reggelt, ha mamus takarítani megy. Harmatos még minden és fázom kicsit. A rigók már elkántálták a napi zsoltárt, és egyre több pillangó suhan át előttem. A tyúkok szaporán kapirgálnak, s a macska végignyúlik a lépcsőn, ahol még nem járkál senki.
Később szinte egyszerre hallom meg a zajt mindkét szobából. Papus nehezen támolyog ki, szinte fájdalmasan, a gyerkőcök fürgén, már vitázva egymással.
Elkezdődik a nap..
Még nem tudom, Irénék mikor utaznak a Balatonra, és azt sem, az én szanatóriumi hetem mikor kezdődik. Jó, hogy idén is meghirdették a nyaralási lehetőséget, és elfogadták a jelentkezésemet.
Sietve megy az idő. Még lemásolom Réka levelét, s ha tudok, válaszolok rá.

Kedves…

Nagyon örülök, hogy eszedbe jutottam.
Tudom, nem mentség, de rengeteg gondom, bajom volt az elmúlt másfél évben. Magyarázom, mi történt.
Két évvel ezelőtt kezdődött a forgóm fájni. Hónapokig nem sokat törődtem vele, nem is gondoltam semmi rosszra. Mikor már fel se tudtam emelni a lábamat a fájdalomtól, egy orvos ismerősöm elküldött az idegsebészetre. Ott nem találtak semmit. Jártam reumatológiára, kaptam egy tucat kezelést, de semmi javulás. Sőt! Már annyi erő se volt a lábamban, hogy lépjek, csak csoszogtam. (Ez tavaly márciusban történt. )
június elejéig így kínlódtam. Mikor az ortopédiára kerültem. Izotópos vizsgálat csontrákot állapított meg.
(Nem tudom, annak idején írtam-e, hogy az anyósom csontrákos volt - tavaly októberben halt meg - rengeteget szenvedett, a morfium sem szüntette meg a fájdalmait, szörnyű volt neki, de még nekünk is, akik csak tehetetlenül néztük.
Képzelheted, mennyire kétségbeestem, hogy rám is ez a sors vár. Közel voltam az öngyilkossághoz. Kórházba kerültem, megműtöttek. 3 hónap múlva kiderült, hogy nem rák, a szövettan nem mutatott ki semmit. "Természetesen" jó ideig nem hittem el, azt hittem, ámítanak. Máig sem tudják, mi bajom volt, 8 hónapig voltam táppénzen. Még mindig fáj, lépcsőn nehezen tudok menni, de sokat javult. Kálcium injekciót kaptam vénán keresztül, hogy gyorsítsák a csontképződést. Az utolsó injekció előtt koszorúérgörccsel kerültem kórházba. Ennek nyomait még ma is érzem, nem tudok gyógyszer nélkül élni. Állítólag majd ez is rendbe fog jönni. A kálcium miatt több helyen meszesedek.
Szeptembertől vagyok úgy, hogy nem félek a lefekvéstől, s újra dolgozhatok normális munkaidőben, lelkesen, mint azelőtt.
Szeptemberben munkahelyet változtattam, a Főiskolára jöttem tanulmányi előadönak. Elég érdekes munka, több a fizetésem, szeretnék továbbtanulni, már kérvényeztem is a Minisztériumnál. Válasz még nem jött. Ha sikerül, Nyíregyházára megyek a Tanárképző Főiskolára. Azt hiszem, ez az utolsó lehetőségem, ha jövőre nem sikerül, akkor már nem próbálkozom később.
Eleget beszéltem, ill. írtam magamról, légyszives te is legalább ilyen kimerítő részletességgel írj.
Ígérem, többet nem panaszkodom, de meg kellett magyaráznom az elmúlt időszakot.

Sok puszit küldök:

Prita

1986. dec. 27.

Beírva 1987. jún. 27.

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.